Gyermekeink védelmében!

Figyeljünk oda gyermekünkre minden körülmények között!

A gyermekünk felnőtté válásáig, nekünk szülőknek a felelősségünk a gyermekünk épsége. A család legfontosabb tényezője a gyermek, amely személy testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődésének biztosítása alap kötelezettségünk.

sec_1

Amennyiben a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy (szülő, nevelőszülő, gyám stb.), e feladatából adódó kötelességét súlyosan megszegi, megvalósítja a kiskorú veszélyeztetése tényállását.

  1. Sajnos elégé gyakori eset, hogy családtagok, vagy volt rokonok között – testi, lelki, szexuális – erőszakot megvalósító cselekmények történnek, ekkor családon belüli erőszakról beszélünk. Gyakran előfordul, hogy a család nőtagjával szemben követik el, de sűrűn előfordul, hogy gyermekkel szemben történik. Védem a Családom Klubban szakemberek segítségét is kérhetjük. Klubtaggá válás jelezd elérhetőségeinken szándékod.

Nagyszámban fordul elő, hogy a sértettnek akarata ellenére a magánéletébe beleavatkoznak abból a célból, hogy megfélemlítsék. Ekkor beszélünk zaklatásról, amely esetben feljelentéssel lehet élni. A sértett kérheti az elkövető távoltartását, amellyel ideiglenesen korlátozható a tartózkodás szabadságához, a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog, a szülői felügyeleti jog, a gyermekkel való kapcsolattartás joga.

  1. Mi szülők nem is gondolnánk, hogy a gyerekek egymás között milyen brutális kegyetlenséggel tuják a másikat bántani és nem csak testi, hanem lelki kínzásnak vannak egyesek kitéve. Elharapódzott az interneten különféle csoportok létrehozása, ahonnan egyes kiszemelt gyereket nem engednek belépni és a legváltozatosabb módon kigúnyolják, sértegetik, sőt zaklatják különféle felhívást intézve ellene.