Aki jó, egyedi ötletekkel rendelkezik vállalkozásában, de nem tudja, nincs kapcsolatrendszere kiteljesíteni és igazi sikerekre emelni tudását, azoknak most nyílik lehetősége mind ezt megteremteni!
Akinek már jól működő cége van, de szeretné magasabb dimenziókba emelni, ne elégedjen meg jelenlegi helyzetével, kapcsolatunkkal a fejlődése álom szintű méreteket érhet el. Amennyiben szeretné a munkája során kialakított egyedi gondolatait a szakemberek között széles mértékben elismertté tenni, a vevők számára igazán vonzóvá tenni, annak fontos átgondolt, jól felépített tervet készítenie mindezek elérésére.
Működésében olyan tervszerűséget építünk be szakembereink segítségével, amivel elérheti és megvalósíthatja szakmai álmait.
Több összetevője is van mindezen sikerek elérésének, mint csupán a jó működés megtervezése, azt meg is kell tudni valósítani. Összehangolt, minden részletében koordinált tevékenységre is szükség van. Meg kell teremteni a külcsín – belbecs jól működő formáját. Ezt követően jöhet a profi marketing tevékenység, a kiépítendő célnak megfelelően.
Ezeknek a formációknak a kiépítésével már egy magasabb szintű eredményt ér el a vállalkozása, de ne elégedjen meg ennyivel, mert van tovább is a fejlődés kiteljesedéséhez.
Ez pedig a saját franchise hálózata!
Vállalkozások támogatása szellemi tőkével!
Az alapítványunkon belűl működö szellemi tőketársasággal segítséget, támogatást nyujtunk, az arra alkalmas kis és közép vállalkozásoknak fejlesztésükben, hosszútávú stabilitásuk, megteremtésében. Ezzel a vállalkozások családtagjainak anyagi biztonságát építjük fel.
A szellemi tőketársaságba tartoznak jogászok, közgazdászok, grafikusok, informatikusok, marketinges, szervező szakemberek. Gyakorlatilag, a vállalkozások működésének teljes spekrumára tudunk fejlesztést kínálni, de akár részegységeken belűl külön-külön is. Fontos szempont, az eredményesség hosszűtávú megteremtése, a magasanképzett, szakterületükön kiváló szakembereinkkel.
Fontos szempont, hogy a vállalkozásoknak maguknak kell a működésüket végezniük és akarniuk kell a saját fejlődésüket elérni.
Szellemi tőketársaságunk csak a megújuló ötletekkel rendelkező és a folyamatosan fejlődni képes társaságokkal tud foglalkozni, senki helyett nem kíván dolgozni. Ebben az esetben igérhetjük, hogy akár országos hírnevre is szert fognak tenni.
Ezek a megújuló ötletekkel rendelkező vállalkozások lehetnek akár kereskedők, gyártók, mezőgazdaságban, szolgáltató szektorban lévők, vagy bármilyen területen munkálkodók, az országos, vagy akár nemzetközi működésük kiépítésében segítséget nyújtunk. Támogatásunkkal egyre több, stabíl megélhetést nyújtó munkahely képződik, így tudjuk a családtagok anyagi biztonságát megteremteni.
Közösen dolgozzuk ki a fejlesztés terveit.
Vállalkozás fejlesztéshez dia vetítés